5. Complications

A nap lenyugodott, majd felkelt.

Egy újabb nap virradt, és eddig úgy tűnt, minden a terv szerint halad.

Hogy mind az öt fiú holléte ismeretlen az ellenség számára, hogy egyenlőre mind az öten biztonságban vannak .

Zayn félálomban forgolódott az ágyában, és azon gondolkozott mit csinálhatnak a többiek. Sejtése sem volt róla, hogy Harry megint egy német telefonfülkébe kuporog és kitartóan próbálja velük felvenni a kapcsolatot oly módon, hogy reggeli rádiós műsorokba telefonálgat be, nem is gondolva, hogy előbb-utóbb ezzel hatalmas bajba sodorja majd magát és az inkognitóját.

 Liam épp a titokban magával vitt fényképezőgéppel készített video naplót magáról, amiben töredelmesen bevallotta, hogy vétkezett, mert a felszólítás ellenére segített egy öreg néninek felvinni a szatyrát a lépcsőházban. Úgy tervezte, hogy minden egyes napját megörökíti, hogy később majd megtudja mutatni az utókornak és a rajongóinak, mivel tengette a napjait Franciaországban.

 Louis volt az egyetlen, aki meglepő semmilyen szabályt nem szegett meg, és semmi rendkivülit  nem csinált.  Otthon  ő volt az akinek az esze mindig csíntalanságokon járt, aki mindig valami újon törte az fejét  és egy percig sem tudott nyugton maradni, de most egészen komolyan vette a küldetést és a sötét szobájában ismerkedett a norvég szappanoperák és vígjátékok igen gyér kínálatával, közben nagy élvezettel kanalazta magába egy bébi répa konzerv tartalmát.

Ám Niall magyarországi lakása üresen kongott. Az ebédlőasztalon még ott díszelgett a fiú által reggelire elfogyasztott konzervdobozok halmaza, de ő nem volt sehol sem.

Niall eltűnt…

Zayn fülét jövés-menés zaja ütötte meg kívülről, ő pedig a szemét dörzsölgetve az ablakhoz sétált és kilesett a zsalu résein át az utcára.

Olívia alakját pillantotta meg jó pár fiatal társaságában, és mielőtt végiggondolta volna, mit tesz kinyitotta az ablakot, hogy jobban lássa mi történik. Nem számított rá, hogy a berozsdásodott ablakkeret, csak hatalmas nyikorgások árán tárul ki, amire természetesen mindenki felfigyelt és végül nyolc kíváncsi szempár szegeződött az ablakban félmeztelenül álló fiúra.

-Ciao!- intett le végül, de máris megbánta, hogy egyáltalán kikelt az ágyából.

-Ó Bueno Mattina! –kiáltott jó reggelt Olívia, és Zayn figyelmét nem kerülte el, hogy mennyire jól áll neki az indigókék szűkszabású ruha amit viselt, és a vastag fonott copf, amibe a haját kötötte. Négy lány és három fiú állt mellette és egy kocsiba pakoltak be éppen ennivalóval teli kosarakat.

-Srácok ő Zac, az új szomszédom, Ausztráliából érkezett-mutatta be - Zac, ők pedig a barátaim, Carmine, Beatrice, Adriana, Vittoria, Carlo, Nico és Fabio- nevezte meg a társaság minden tagját. Mindenki kedvesen köszönt neki, a Carmine nevű lány még mosolyogva fel is kacsintott és tekintete talán a kelleténél hosszabban időzött el a fiú hasán.

Ám azt is látta, hogy Nico bizalmatlanul méregeti, Adriana és Vittoria pedig halkan összesúgnak.

Talán felismerték?

-Ők a városban laknak, ahova én iskolába járok be évközben. Mind osztálytársak vagyunk-magyarázta Olívia- A napokban lesz Vittoria és Carlo egy éves évfordulója és Beatrice születésnapja is, úgyhogy lekocsikázunk egy közeli tóhoz ünnepelni meg szórakozni. Nem jössz velünk?

-Szívesen látunk-tette hozzá Carmine is, Fabio pedig egy doboz sört lengetett meg Zayn felé biztatólag.

Olyan szívesen velük tartott volna, olyan szívesen kimozdult volna az unalmas lakásából és bulizott volna egy csapat vidám, olasz fiatallal, és a lánnyal, aki egyre fontosabbá vált a számára, de nem tehette. Kész öngyilkossági kísérlet lett volna, ha ilyen messzire merészkedik, a szabály teljes mértékű földbe tiprásával ért volna fel.

-Kösz a meghívást, de nem lehet. Rengeteg dolgom van, de ti érezzétek jól magatokat. - válaszolta végül és tudta, hogy jól döntött.

Éretten, meggondoltan, okosan, pontosan úgy, ahogy egy ilyen helyzetben várható volt tőle.

Büszke volt magára, büszke volt az önuralmára, hogy a kísértés ellenére nemet tudott mondani.

- Sajnálom - mondta Olívia.

- Majd talán legközelebb-szólt Carmine is, de Nico-n látszott, hogy egészen megkönnyebbült.

 Zayn becsukta a zsalut és már éppen indult volna, hogy mély depresszióba burkolózva elfogyassza a reggelijét, amiért nem tölthetett el egy romantikus tóparti estét Olíviával, amikor megütötte még kintről egy mondat a fülét.

-Venite a Bella!- hallotta meg Nico hangját és hiába nem ismerte az olasz nyelvet ennek a lényegét még ő is megértette, Gyere  Gyönyörűm. És ezzel olasz srác átfogta Olívia derekát és besegítette a kocsiba.

Zayn egy percig mozdulatlanul tanakodott magába, az Ördög és az Angyal hatalmas harcot vívott a bensőjében, de mint általában, most is az Ördög győzedelmeskedett, és Zayn kivágta a bejárati ajtaját.

-Várjatok meg, talán mégis el tudok jönni! – kiáltott a többiek utána.

Fenébe az önuralommal meg az óvatossággal.

Mikor érdekelte mindez legutoljára Zayn Malik-ot, amikor a szíve választottja volt a tét? Amikor éppen le akarták csapni a lányt a kezéről?

***

  Gréta idegesen szorongatta a kormánykereket, pár napja kapta kézbe a jogosítványát és most hogy felavassa az aprócska autót amit a szüleitől kapott ennek örömére,  elvitte a húgát, Lucát, a városba vásárolni.  Egy kis magyar faluban laktak az isten háta mögött és ott a helyi abc-n kívül semmi sem volt, úgyhogy bármit akartak venni a félórára lévő kisvárosba kellett felautókázniuk és most végre életükben először megtehették ezt az utat egyedül is, anélkül, hogy el kellett volna rángatniuk magukkal az apjukat, vagy hogy igénybe kellett volna venniük a piszkos buszokat.

Már visszafelé tartottak az útjukról és hiába ment a vezetés szuperül Grétának, azért nagyon lassan és körültekintően haladt, mert így első alkalommal azért benne volt a félelem.

-Hú annyira örülök, hogy végre tudsz jól vezetni. - ujjongott a hátsó ülésen Luca. Alapjáratban jó testvérek voltak, szerették egymást, de a mindennapos veszekedések és piszkálódások azért beárnyékolták a tökéletes húg-nővér kapcsolatot.

Már éppen befordultak a falujuk fő utcájára, amikor megpillantottak az útszélén egy sötéthajú fiút egy nagy táskával a hátán.

Stoppolt.

Itt a faluban általában mindenki ismert mindenkit és segített egymásnak, úgyhogy Gréta lassított és leparkolt a fiú mellett.  A srác feltépte az ajtót és lehuppant mellé az anyósülésre.

-Köszönöm! –mondta magyarul, hiszen az alapszavakat már sikerült elsajátítania.

-Remélem tudod, hogy maximum a falu végéig viszlek el – nevetett  Gréta, közbe rá sem nézett a potyautasára, éppen a cd lejátszóba próbált elindítani egy számot a kedvenc együttesüktől, a One Direction-től. Amikor végre felcsendült a What makes you beautiful dallama, a fiú teljesen megmerevedett.

-Jézusom-suttogta mostmár angolul.

-Mi az talán nem bírod a srácokat?- kérdezett vissza Gréta, közben még mindig a zenelejátszóval babrált.

Luca tekintete közben összeakadt a fiúéval a visszapillantó tükörbe és most rajta volt a sor, hogy teljesen lemerevedjen, amikor felismerte, ki is bujkál a sötétre festett tincsek alatt.

-Na mi van, mindenki megnémult?- kérdezte Gréta, ahogyan lassan felnézett.

-Kérlek ne sikíts – kérte a nővérét remegő hangon Luca, aki igazából saját magát alig tudta türtőztetni, de tudta, hogy itt ebben a helyzetben mégiscsak a nővérét éri majd a nagyobb sokk, hiszen az ő nagy szerelme ült be a kocsijukban éppen az előbb.

 És ekkor végre Gréta is ránézett a mellette ülő fiúra, és a meglepetéstől hirtelen nem jutott levegőhöz.

-Niall!- suttogta kábultan és a fiúnak valóban a szájára kellett tapasztania a kezét, nehogy a lány a sikításával magukra vonja a figyelmet.

Grétában hirtelen megannyi érzés játszódott le. Több milliószor eljátszott már a gondolattal, hogy majd egyszer egy szép napon találkozhat a kedvenc együttese tagjaival, azon belül is Niall Horan-nel, aki mindig is a legkedvesebb volt a számára.  Ezerszer megtervezte már a találkozásukat, az első randevújukat, az esküvőjüket, a családi házukat, a gyerekeik neveit és persze teljes szívéből reménykedett, hogy egyszer valóra válnak az álmaik, de mélyen magában tudta, hogy ez valószínűleg sohasem fog bekövetkezni.  És most egyszer csak hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, itt ül a fiú az ő kocsijában, itt Magyarországon, ebben a kis faluban.

-Úristen, mi vagyunk a legnagyobb rajongóitok- nyögte végül  Luca, akinek előbb megeredt a nyelve.

-Azt hittem, itt senki nem ismer. Azért jöttem ide, ebbe az országba, hogy elbújhassak a világ szeme elől, fogalmam sem volt, hogy az emberek itt is ismernek minket – mondta Niall, aki szintén teljesen meg volt lepődve a fogadtatástól.

-Már kezdtünk aggódni. Napok óta semmit nem írtok twitter- re, és most, te..itt…nem hiszem el…Álmodok! Luca, csípj meg! És a hajad…Mi történt a szőke frizuráddal?- hablatyolt összevissza Gréta és Niall-nek ugyan mérgesnek kellett volna, lennie, hogy felismerték, mégsem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjon a szőkés hajú lányon.

-Gréta vagyok! –szedte végül össze magát- És el sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy itt vagy.

-Engem Lucának hívnak.

-Én viszont most nem Niall vagyok, hanem Peter, vagy Péter ahogy ti ejtitek. És meg kell ígérnetek, hogy senkinek nem sem áruljátok el, hogy itt láttatok. Értitek? Senkinek! Se legjobb barátnak, se szülőnek, se szomszédnak, semmilyen internetes csoportnak!  Az életünk forog kockán, segítenetek kell!

 A lányok egy pillanatra azt hitték, hogy csak szórakozik, de ahogy belenéztek a komoly kék szemeiben, rájöttek, hogy nem viccel.

-Hát akkor kedves Péter, hova vihetem?- kérdezte Gréta.

-A legközelebbi reptérre. És gyorsan. Nagyon gyorsan.

-A reptérre?- kérdezett vissza elhűlve a lány.

-Magyarországnak egyetlen reptere van a fővárosban, ami innen több száz kilométernyi távolságban fekszik és Gréta most vezet életében először- mondta Luca.

-Muszáj odajutnom! Azonnal szükségem van egy gyógyszerre, amit csak receptre kaphatok meg és ez itt, ebben az országban nem lehetséges! Ha vége van ennek az egész rémálomnak,  ígérem, hogy meghálálom - és Niall keze valóban remegett a félelemtől.

 Grétának nem volt kérdés, hogy segít-e a fiúnak, és teljes erőből lenyomta a gázpedált, ujjaival görcsösen megmarkolta a kormányt.

Tudták, hogy eddigi életük legnagyobb kalandjának néznek elébe. Luca közben elővett egy szelet csokoládét a táskájából és odanyújtotta Niall-nek, aki hálásan elfogadta és rá mosolygott. Leharapta a csoki felét és még mielőtt bekapta volna a maradék részét is, meggondolta magát.  Niall Horan-nek nem volt a szokása, hogy másokkal megossza az ételét, de most mégis Gréta felé nyújtotta.

-Neked is jól jöhet most egy kis energia- simogatta meg a lány karját, aki pontosan tudta, milyen kivételes helyzetben is van- És köszönöm!

A kis kocsi közben rátért az országútra és nagy sebességgel száguldott a cél felé.

Vajon időben odaérnek?

***

Olaszországban ebben az időben, egy titokzatos kéz egy titkos számot tárcsázott. Hosszan kicsöngött, majd végül felvették.

-Azt hiszem értékes információkkal szolgálhatok. Van egy új fiú, a neve Zac. Azt hiszem ő az egyike annak az együttes tagjainak akire vadásztok.

A vonal túlsó végéről kacaj hallatszódott.

És ez a kacaj nem túl sok jóval kecsegtetett…

4.~ Love Clouds?

 

Zayn már órák óta a földön ült és már egy fél doboz cigarettánál tartott.
Érezte, ahogy a bevitt nikotin mennyiség szépen lassan lenyugtatja az idegrendszerét és végre kezdett tisztán gondolkodni...
Vajon miről szól az élet, ha nem a kockázatokról?
Ha annak idején nem vállalta volna a rizikót és nem követi az előadói álmait, akkor még mindig Bradfordban élné az egyszerű mindennapjait.
Akkor ugyan sohasem keveredett volna bele ebbe a hatalmas botrányba, akkor sohasem akarták volna a halálát, és nem kellett volna ide, Olaszországba menekülnie, de nem is lett volna része abban a sok örömben és sikerélményben amit ez a pár év nyújtott neki.
Nem ismerte volna meg a barátait és még megannyi fantasztikus embert sem, akikkel a pályafutása során hozta össze a sors.
Zayn hitt a végzetben.
Hitt abban, hogy előre ki van tervelve az útja, és ha neki ez van megírva, hogy őt itt megtalálják és megöljék, az ellen semmit nem tud tenni.
Ki tudja, lehet, hogy már csak napok vannak hátra az életéből és ő ahelyett, hogy kiélvezné a napsütést, poros szobában kuksol, doboz számra szívja a dohányt és embereket bánt meg.
Az is lehet, hogy sohasem találják meg, de nem térhet többet vissza a régi életében, soha többet nem lehet Zayn Malik, és itt, ebben a faluban kell magányosan, a fiúktól elzárva megöregednie.
Vajon akkor a sok tíz év alatt sem szólhat majd senkihez és remeteként tengetheti a mindennapjait?
Ennél még a halál is jobb...
Olívia egyértelműen nem érdemelte meg hogy így bánjon vele és erre nem volt kifogás az, hogy mit mondott a személyvédelmi program, vagy mit nem.
Zayn lassan felállt a földről, elnyomta a csikket és a tükör elé lépett.
Megigazította a hosszú haját, amihez már nagyjából hozzászokott, majd mélyen belenézett a saját szemébe.
Bocsánatot fog kérni a lánytól.
Csak egy bocsánatkérés, semmi több.
Ezt eldöntötte, és jelen pillanatban nem nagyon izgatták a következmények.
Nem volt benne biztos, hogy a fiúk támogatnák-e az ötletében, lehet, hogy túl meggondolatlannak tartanák miatta, de azért titkon remélte, hogy megértenék őt.
De a fiúk nem voltak itt, nem tudta őket megkérdezni, most csak ő volt egyedül.
Kilépett az utcára és a friss, meleg levegő megcsapta az arcát.
Olíviáék lakása teljesen sötét és csendes volt, semmi mozgás nem hallatszódott ki,bekopogott de nem érkezett rá válasz.
Elhatározta tehát, hogy elkezd a falu másik végéig sétálni, ahol a pékség volt, hiszen valószínűleg ott fogja megtalálni a lányt.
Ahogy lassan haladt a kis utcákon, igyekezte elkerülni az embereket és a feltűnést, ami nem is volt olyan nehéz, hiszen a legtöbben a késő délutáni sziesztájukat élvezték.
 Eddig semmit nem látott még a helyből, ahova száműzve lett, de most kezdett kinyílni előtte ez a teljesen új, aprócska kis világ, amely olyan volt mint egy kis ékszerdoboz, elzárva a a köztudat elől.
Letaglózva figyelte a házak szépen kidolgozott részleteit, a kertekben ágaskodó pálmafákat és mélyen magába szívta a hangulatot.
Milyen szép is lenne, ha nem a személyvédelmi program küldte volna ide, ha ez a hely nem a börtöne lenne, hanem mondjuk egy édes kis nyaralóhely, ahova két turné között leruccanhatnak és kipihenhetik fáradalmaikat és kiengedhetik  a gőzt.
Nem kellett sokat gyalogolnia, mert alig tíz percen belül elért a település végéhez és megpillantotta a fehérre meszelt falú pékséget, szinte biztos volt benne, hogy jó helyen jár.
Az oldalát borostyán futotta be, a bejárat felett nagy felirat hirdette: Rosetta's.
Íncsiklandó illatok áradtak kifelé.
Vett egy nagy lélegzetet megrázta magát és belépett az ajtón.
Egy azonnal csengő elkezdett csilingelni, jelezve a jöttét és nemsokára megjelent a pultnál egy teltkarcsú, kipirosodott arcú nő.
Sűrű, hullámos haja és csillogó fekete szeme teljesen olyan volt, mint Olíviáé.
-Csáó! Miben segíthetek?-kérdezte tört angolsággal, valószínűleg a lánya mesélte neki, hogy az új fiú nem helyi.
-Öm Jónapot! Én Olíviát keresem.
-Ó az én kicsi lányom nincsen most itt. Én viszont Rosetta vagyok.-nyújtotta felé a kezét.-Te pedig bizonyára a titokzatos idegen, aki miatt Olíviának egész nap rossz kedve volt.
-Bocsánatot akartam tőle kérni, azért jöttem. Zac a nevem, Zac Owen.
-Hát Zac Owen, mit szólnál egy olasz kávéhoz és egy szelet frissen sült tortához? A vendégem vagy. Utána ráérsz bocsánatot kérni.
Zayn végül elfogadta Rosetta ajánlatát és leült az egyik székre, szerencséjére egyedül volt az üzletben, nem volt senki más vendég.
 Az asszony tett-vett, és pár percen belül elé is rakta a gőzölgő Latte Macchiatto-t és egy szelet epertöltelékes édességet, majd leült a fiúval szemben.
-Hmm isteni!-hümmögte Zayn, ahogy a szájában szétolvadt a cukros gyümölcs mennyei íze.
-A ház specialitása. Olívia alkotta a receptjét.-kacsintott Rosetta és érdeklődve fürkészte Zayn vonásait-Ismerős vagy nekem Zac, honnan jöttél?
-Ausztráliából.-hazudta, és nagyon remélte, hogy a nő nem jártas az angol akcentusok terén, és nem jön rá a a turpisságra.
-Ausztrália...Biztos szép hely.-merengett el, majd gyorsan felpattant, mert eszébe jutott, hogy a kenyereket a sütőben hagyta.
-Örülök, hogy megismerhettelek, remélem máskor is beugrassz majd!-köszönt el Zac-től.
-De Olíviát merre találom?-szólt a konyhában eltűnő Rosetta után.
-Minden felé szokott csavarogni, a mezőn lehet, hogy rábukkansz.-kiáltott ki, Zayn pedig megköszönte a süteményt és az információt és megindult, hogy végre túl legyen rajta.

***

 Olívia a dombtetőn ült.

Ez volt az ő kis szentélye.
Az ő birodalma, ami mindig szívesen befogadta, akkor is, ha az egész világ ellene volt.

Egy fatövében húzta meg magát, és szórakozottan pengette az akkordokat, szinte öntudatlanul áradt belőle a dalszöveg.

Éppen abbahagyta egy pillanatra, hogy levegőhöz jusson, amikor hirtelen valaki megszólalt mögötte, összerezzent a meglepettségtől, hiszen azt hitte egyedül van.

-A véredben van.-mondta neki Zayn és a gitár felé bökött.

-Akkor biztos valamit rosszul hallottál.-vette fel a fiú reggeli undok hangsúlyát, kiparodizálva őt, Zayn pedig lesütötte a szemét.

-Leülhetek?-kérdezte végül, a lány pedig bólintott.

 Percekig némán ültek egymás mellett, Olívia a hangszer húrjait babrálta, Zayn pedig egy fűszállal játszott.

-Sajnálom a ma reggelt, meg a tegnapot is.-emelte fel végül a tekintetét a lányra, ő pedig állta a pillantását.

A vágy megcsillant mind a kettőjük pupillájában egy pillanatra.

De vajon lehet-e szerelem a bizalom és az őszinteség teljes hiánya nélkül?

Lehet-e egy kapcsolatot színtiszta hazugságra alapozni?

-Tudod, én csak próbáltam rendes lenni. De úgy látszik neked nincs szükséged rá.

-Rossz időszakom van, egy csomó minden megviselt mostanában. A költözés, a klíma változás.-hablatyolta Zayn az újabb kitalált történeteit, pedig legszívesebben mindent elmesélt volna ennek a lánynak.

 Még csak egy napja ismerte, mégis úgy érezte, hogy bármit elmondhat neki, hogy ő meghallgatná és megértené. Elmondaná neki, hogy miért viselkedett ilyen szörnyen és akkor tisztázhatná magát.

De nem tehette.

Már az is túl sok volt, hogy  a szabály ellenére elhagyta a lakást.
-Előfordul.-mosolygott a lány, és hátradőlve elfeküdt a talajon-Gyere mutatok valamit.
 Zayn először nem értette mit akar, de azért engedelmesen lefeküdt mellé a földre.
-Nézd!-mutatott a kék égen úszóbárányfellegekre-Ha bármi bajom van, mindig azt képzelem, hogy felülök egy felhő tetejére, és onnan a magasból már minden másnak tűnik. A gondjaim egészen pirinyóra zsugorodnak és átértékelődik minden-mosolygott a fiúra, Zayn pedig elgondolkozva merengett a magasságba.
Tetszett neki a lány gondolata.
Tetszett neki Olívia.
Más volt mint a többiek. Más volt mint a rengeteg hangos rajongó, vagy az olyan lányok, akiknek csak a hírneve, vagy a sármja miatt kellett.
-Emlékszem még az első repülésemre. Amikor először szállt fel alattam a repülőgép. Nagyon féltem-vallotta be Zayn.
-Apám pilóta volt. Halvány emlékeim vannak csak róla, de volt, hogy elvitt magával a kis helikopterén, azóta sem ültem repülőn.
-Részvétem-motyogta Zayn.
-Nem tudom, hogy meghalt-e. Egy napon egyszer csak elszállt az életünkből és sohasem tért vissza.
-Tudod vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen el kell hagynod az otthonodat, a régi életedet és akiket szeretsz, van amikor nincs más lehetőséged.
 A lány nem válaszolt, csendben feküdtek és az eget bámulták. Olívia az apjára gondolt, Zayn pedig arra, hogy bizony ő is ugyanúgy hátrahagyott mindent, mint az a férfi egykoron.
A kettejük közti csend nem volt kínos, inkább olyan békés nyugtató, mint az ezeréves barátok közötti csend.
Sokáig feküdtek így, közben az esti szürkület átvette a hatalmát a természet felett, és Olívia hirtelen felpattant és legurult a lejtőn.
Jobbra-balra bucskázott a fűben, Zayn pedig nem állta meg, hogy nevetésben ne törjön ki.
-Na gyere!-kiáltott fel neki, amikor végre leért az aljára, orra virágporos lett a gurulástól.
 Zayn  elbizonytalanodott, és egy pillanatra előtört benne a régi énje, aki biztos tartott volna a lesifotósoktól és a hajának az összegubancolódásától, de végül mégis megindult.
Ő most Zac Owen volt, egy új ember és közben mégis önmaga.
Nevetve landolt a lány mellett, akinek csilingelő kacagása mellett biztonságban érezte magát, majd Olívia egy kicsit elkomolyodott.
-Tudod már kezdtem azt hinni, hogy teljesen reménytelen vagyok a férfiaknál. Először apám hagyott el, pár hónapja szakítottam a barátommal, és amikor te is úgy beszéltél velem, azt hittem már, átok ül rajtam.
Zayn szája válasz helyett lassan elkezdett Olíviáé felé közeledni, de mielőtt ajkaik összeérhettek volna, a lány gyorsan felpattant, össze szedte a gitárját és felpattant a biciklijére.
Letaglózva bámult utána.
-Viszlát Idegen! Álmodj édeset.-dobott egy csókot búcsúzóul feléje, és elkerekezett.
Egyedül maradt a sötétedő mezőn.
Mi ütött belé?
Mi volt ez a hirtelen késztetés?
Mégis mit akar ettől a lánytól?
Teljesen összezavarodott, tudta, hogy pocsék teljesítményt nyújt, és igazán vissza kéne fognia magát. Mégis csak hatalmas veszélyben van.
És a veszély közelebb volt, mint hitte volna.
Egészen közel volt.
Sietős léptekkel indult hazafelé, vissza akart érni a biztonságos házba, mielőtt teljesen besötétedik.
De vajon valóban biztonságos volt az a ház?

:)x

Szeretném megköszönni a díjakat: Sonett-nek, Frazza-nak és és Carlie-nak nagyon aranyosak vagytok lányok, hogy rám gondoltatok és megajándékoztatok egy ilyen szép díjjal, mégpedig a Five Direction első díjaival:)
 Nagyon köszönöm szépen az összes olvasómnak, hogy mindig nagy lelkesedéssel várjátok az új irományaimat és, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapok tőletek.
Köszönöm a két legjobb barátnőmnek, akik jóban, rosszban kiállnak mellettem, akik helyrebillentenek amikor elmegy az önbizalmam, akiknek saját bevallásuk szerint én leszek mindig a legjobb író, és ez nagyon nagy szó és nagyon megható. Rengeteget köszönhetek ennek a két fantasztikus lánynak!!!
Köszönöm azoknak akik már az előző horror blogomat is végig izgulták, többek között az ő biztatásukra kezdtem bele ebbe a történetbe is, és köszönöm azoknak is akik most lettek az olvasóim és azoknak is akik majd még csak lesznek:DD
Olyan sok rengeteg szépet kapok és hallok tőletek, nap mint nap mosolyt csaltok az arcomra!
Nagyon jól esik olyanokat olvasni, hogy imádjátok amit csinálok, hogy tehetségesnek tartotok, és hogy szerintetek jó író válna belőlem. Ezek tényleg rengeteget jelentenek.
Igyekszem nektek mindig újat mutatni, és a One Direction fanfiction-t mindig új és új stílusba ágyazni, hogy valami olyat tudjak alkotni, ami egyedi és teljesen az enyém.
Tudom, hogy pont emiatt a szokatlanság miatt lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni, de nekem megéri, hogy különleges legyen.
Igazából az a célom, hogy akár egy percre is megfogjalak titeket, hogy valamiféle érzést, vagy gondolatot váltsak ki az emberekből, hogy megmutassak valamit a fantázia világomból és ha ez sikerül, az már siker.
Ezért is kérek mindenkit, hogy írjatok kommenteket, mert így tudom meglátni a véleményeteket!
Tehát nem is írok többet, a lényeg, hogy hálás vagyok és remélem még sokáig fogtok olvasni engem, és hogy nem csalódtok majd!
Sajnos mostanában nagyon kevés időm van blogokat olvasni, és ráadásul a díjakat is olyanoktól kaptam, akiknek én is küldtem volna , úgyhogy én most ennek a blognak szeretném tovább küldeni, mert ebbe úgy bele tudom képzelni magamat és a barátnőimet(:
http://voicesbringlove.blogspot.hu/
Puszi mindenkinek xxx
U.I.: csütörtökön vizsgázom, úgyhogy utána várható majd a negyedik rész

3.~ Replaced Packages

   Zayn lustán fordult meg az új ágyában. 
A nap már magasan járt az égen, beszűrődött a zsalu aprócska rései között, amit este gondosan bereteszelt. 
Mindig is szeretett jó nagyokat aludni, és most így félálomban egy pillanatra el is felejtette, hogy hol van. De a rozoga ágy vészesen megnyekkent alatta a mozdulattól, a gyomra pedig egy hatalmasat kordult, aminek következtében kipattantak a szemei és kénytelen volt szembesülni a kegyetlen valósággal, hogy bizony nincsen otthon, hogy bizony nincsen itt vele senki.
Hogy teljesen egyedül van.
Tegnap este el is felejtkezett a vacsoráról, aminek úgy látszik nem túlzottan örült a szervezete, mert most vészesen követelt valami ennivalót. Lerúgta magáról a durva pokrócot és a szemeit dörzsölgetve a konyhaszekrényhez sétált. A lakás amit a személyvédelmi program kiutalt nekik mindennel fel volt szerelve, tiszta ruhák, könyvek, rádió és újságok is voltak, meg  persze víz és ennivaló, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen elhagyniuk az odút.
 De ahogy elé tárult a repertoár igencsak elment a kedve, hiszen a polcokon konzervdobozok sorakoztak végtelen mennyiségben. Hús, paradicsom, kukorica, bab és minden féle tartósított zöldség várt rá.
Reggelire, ebédre, vacsorára.
Szép kilátások...
Egy mosoly futott végig az arcán, amikor maga elé képzelte Niall arcát, ahogyan Magyarországra érkezése első pillanatában a konyhás szekrényre veti magát, és kitér a hitéből ahogyan megpillantja ezt a rengeteg, undorító konzervet.
Minden bizonnyal ő sem volt boldog.
Kedvetlenül felbontott paradicsomosat és közbe neki állt, hogy kipakoljon. 
A bőröndje a saját holmijaival volt tele, természetesen a telefonjukat elvették tőlük, hogy még véletlenül se tudják lenyomozni a hollétüket, a hátizsákot viszont a személyvédelmi programtól kapták személyre szólóan.
Érdeklődve borította ki  a tartalmát a kanapéra. 
Elő került egy méretes pisztoly aminek már a látványa is rossz érzést keltett benne, egy csipogó szerkezet, amellyel vészhelyzet, vagy baj esetén egy rövid üzenettel értesíteni tudja majd a központot, nem kevés kész pénz, valamint négy fotó. 
 Annak a négy férfinak a képe, akitől biztosan tartania kell, akiket ha meg lát haladéktalanul el kell menekülnie valahova máshova az életéért imádkozva. 
A többi besúgónak és ellenségnek a a kilétéről sajnos nem tudtak, ők bárhol ott lehettek.
Ahogy tovább kotorászott a táska zsebeiben és a kezébe akadt egy lap, amin mind az ötünk új lakhelyének a címe szerepelt. Louis norvégiai, Harry német, Liam francia, az ő olasz címe és Niall-é is, ami egy nagy piros filctollal volt bekeretezve, és fölé volt írva: A te helyed.
Először nem értette, aztán hirtelen rádöbbent.
Még emlékezett is rá, ahogy amíg a helikopterekre vártak, Niall és ő egymás mellé rakták a hátizsákjaikat.
Minden bizonnyal össze cserélték , ami azt jelenti, hogy az ő táskája most Niall-nél van Magyarországon, ami pedig itt van nála az Niall-é.
Egy pillanatra teljesen ledermedt, és félve nyúlt be a táska oldalsó zsebébe.
És ott volt.
Ott volt benne Niall gyógyszere, ami nélkül a fiú hatalmas veszélybe van, ami nélkül meghalhat és nincs is szükség arra, hogy az ellenségeik rá találjanak.
A barátjának körülbelül egy hónapja volt az első epilepsziás rohama, mielőtt még ez az egész bonyodalom elkezdődött volna, mielőtt még minden rendben volt. 
Egy húzós koncert turné után mindannyian teljesen ki voltak merülve és abban reménykedtek, hogy  a másnapjukat pihenéssel tölthetik, amikor a menedzsment telefonált nekik, hogy újabb interjúkra és autogram osztásokra kell menniük.
A hír hallatán Niall hirtelen össze esett, a földre zuhant és teljes teste görcsösen megmerevedett, majd izmai elkezdtek rángatózni, homlokán verejték gyöngyök jelentek meg, szája enyhén habzani kezdett.
Mindannyian halálosan megijedtek, lesokkolva tehetetlenül nézték és jobb ötlet híján azonnal mentőt hívtak, ám közben szerencsére alább hagytak a tünetek és a fiú jobban lett.
A kórházban az orvos közölte velük, hogy Niall epilepsziás rohama áldozata volt és felírt neki egy enyhébb gyógyszert. 
Azon a héten még egyszer előfordult ugyanez az eset, így hát erősebb gyógyszereket kapott, hogy visszaszorítsák és kiküszöböljék a rohamokat, hogy a fiú különösebb károsodások nélkül felül tudjon kerekedni  a betegségén.
És a gyógyszerek most itt voltak Zayn-nél. 
Több ezer kilométerre Magyarországtól és Niall-tól.
Már majdnem megnyomta a csipogót, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy minden bizonnyal Niall is azonnal észrevette a szerencsétlen cserét és azonnal riasztotta a központot és a gyógyszere már útban is van felé.
Fölösleges lenne neki is vészjelzést küldenie, és hála Istennek legalább az új, hamis személyigazolványaikat a zsebükbe rakták, így ebből szerencsére nem adódott komplikáció.
A Zac Owen névvel ellátott iratok mind nála voltak.
De még mielőtt tovább gondolkozhatott volna, kopogtatást hallatszódott a bejárati ajtó felől.
Zayn gyorsan besöpörte az ágy alá a pisztolyt, a gyógyszert, a képeket és a táska többi tartalmát, majd halkan az ajtóhoz lopózott és kilesett a kukucskálón.
A délelőtti napsütésben a szomszédlány állt, akivel tegnap olyan hidegen viselkedett.
Már akkor is rossz érzése volt, hogy egy ilyen szép és kedves lánnyal ilyen hangon kellett beszélnie, de az indulás előtt ellentmondás nem tűrő hangon rágták a szájába, hogy minden embert nagy ívben kerüljön el, tehát nem akarta már az első napon megszegni ezt a szabályt.
Most is vagy fél percig tépelődött magában, hogy ajtót nyisson-e, de végül úgy döntött, hogy a lány teljesen ártalmatlannak tűnik és eléggé kevéssé valószínű, hogy egy pisztolyt fog előrántani a sortja zsebéből.
-Csáó!-nyitotta végül ki az ajtót, és igyekezte a tegnapi undok hangnemét megütni.
-Csáó Zac!-villantotta rá Olívia is az elragadóan bájos mosolyát és Zayn-nek erősen meg kellett emberelnie magát, hogy ne mosolyogjon vissza.
-Mit akarsz?-kérdezte visszautasítóan, és tudta, hogy a hangsúlya valóban nagyon bunkóra sikeredett. Olívia visszahőkölt, látszott rajta, hogy újból sikerült megbántania.
-Én csak gondoltam, hozok neked egy kis reggelit.-húzott elő a biciklije kosarából egy frissen sült cipót, aminek az íncsiklandó illatától Zayn szájában összefutott a nyál-Anyukámnak van egy péksége a falu szélén, és, ahogy látom rád is fér egy kis finomság-nézett le a paradicsomkonzervre ami Zayn kezébe volt.
-Kösz, hogy gondoltál rám.-vette el a péksüteményt, és igyekezett eltitkolni, hogy mennyire jól esett neki, Olívia figyelmessége, hogy egy teljesen idegen ember ennyit foglalkozik vele.
Annak ellenére,hogy nem is ismeri őt, hogy ráadásul borzalmasan elutasítóan viselkedett vele.
És Olívia nem a híres popsztárt, Zayn Malik-ot rajongta körül, Olívia számára csak egy egyszerű fiú.
-Tegnap hallottalak, ahogy énekeltél. Tudod szerintem nagyon tehetséges vagy. El tudom képzelni, hogy sláger számaid lesznek, és lányok ezrei  bolondulnak majd érted és a hangodért. 
 Zayn leblokkolt, tudta, hogy a beszélgetés nagyon-nagyon rossz irányba halad. 
Olíviának nem szabadott volna hallania, sohasem szabadott volna meghallania, hogy énekel, meg tudnia, hogy ráadásul tehetséges is van hozzá.
-Hát akkor valamit rosszul hallottál.-csapta be a lány orra előtt az ajtót és még hallotta ahogy  halkan egy szívesen-t mormol a bezárt kapunak.
Utálta ezt a helyzetet, utálta magát, utálta, hogy ilyen elviselhetetlenül kellett már megint viselkednie, de a legjobban azt utálta, hogy bármennyire próbált ellen állni, egyre jobban megkedvelte a lányt.
 Lerogyott a padlóra és tudta, hogy ezzel elintézte az utolsó esélyét Olíviánál, tudta, hogy többet nem fog mosolyogva kezdeményezni, hogy valószínűleg soha többet nem fog hozzászólni az érzéketlen, illetlen Zac-hez. 
Vagyis hozzá.
Tudta és örülnie kellett volna, hogy sikerült elüldöznie magától és nem kell többet megszegnie a szabályt.
Tudta, de mégis eszméletlen mérges volt.
Remegő kézzel gyújtott rá egy szál cigarettára.

***

 Harry óvatosan lopózott ki a lakásából a német kisfaluban. 

Ha ezt Liam, vagy bárki más a személyvédelmi programból meglátta volna, valószínűleg nagyon dühösek lettek volna rá, hogy már a második napon nem fér a bőrébe, de megígérte magának és a többieknek, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy kapcsolatban maradjanak és ő ezt komolyan is gondolta.

Volt egy terve.

Szemeit egy napszemüveggel takarta el, gondosan kulcsra zárta maga mögött az ajtót, és megindult az utcákon, hogy egy telefonfülkét keressen.

Szerencséjére nem kellett sokat gyalogolnia, mert kér sarokkal később megtalálta, amit keresett és belépett a fülkébe.

A sors furcsa fintora, hogy Londonban, ahol élt, a vörös kis dobozoknak hatalmas kultuszuk van, mégsem használt még soha egyet sem, most pedig még egy napja sincs itt, máris rászorult.

Idegesen kikotort a zsebéből egy papírfecnit, amit még otthon írt fel magának, már előre gondolkodott.

Négy különböző rádióadó telefonszáma volt. Egy norvég, egy olasz, egy francia és egy magyar műsor hívószáma.

A tűzzel játszott.

De ez volt az egyetlen lehetősége, hogy életjelet adjon magáról a többieknek. 

Ugyan kicsi esély volt arra, hogy a fiúk pont ebben az időben, pont azt a rádióadót hallgatják, de Harry úgy tervezte, hogy minden nap megpróbálkozik és talán egyszer meghallja valamelyikük.

Bedobta a fémpénzeket és tárcsázott.

Minden műsorvezetőnek Helgaként  mutatkozott be, nőiesen affektálva annyit mondott, hogy nagyon hiányzik neki az az ember akinek a következő dalt küldi, reméli minden rendben van vele, mert ő köszöni él és virul.

Csak imádkozni tudott, hogy a barátai meghallják a burkolt üzenetét és felismerik a hangját.

 Ugyanebben az időben Zayn magába roskadtan ült a padlóján hatalmas füst gomolyagokat eresztve ki a tüdejéből, Liam franciaországi konyhájából próbálta meg eltávolítani a lehető összes kanalat, ami elég nehéz feladatnak bizonyult, mert nem igazán akaródzott neki hozzájuk érni. 

Egyikük sem hallotta meg Harry akcióját.

Ám Louis, a hideg Norvégiában, a karosszékében egy nagy takaróba bebugyolálva ült és a jobb dolga híján a rádiót hallgatta.

Amikor meghallotta "Helga" hangját, azonnal felpattant és a fülét a hangszórókra tapasztotta.

Teljesen biztos volt, hogy Harry az, sok éves barátság után álmából felkeltve is felismerte volna a legjobb barátja hangját.

Szívét melegség járta át.

Ugyanekkor Niall pedig idegesen várta, hogy elküldjék neki a gyógyszerét, vagy legalább valami jelzést adjanak neki, hogy útnak indítottak.

Már órák óta üzent a csipogó segítségével, de egyenlőre semmi reakció nem érkezett...

2.~Ciao

  


 Minden csendes volt és nyugodt. A nap már lefelé hanyatlott, de meleg, simogató sugaraival még egyszer utoljára arany fénybe öltöztette a tájat.
 A kavicsos úton biciklikerekek csikorogtak, s a dombtetején fel is tűnt az ütött-kopott fehér járgány és az ő utasa.
  Olivia Almondi hosszú, hullámos sötétbarna hajába belekapott a szellő, sötét szeme szikrázott a napfényben, magában halkan egy dalocskát dúdolt, száját mosolyra húzta.
 Itt született ebben az aprócska kis olasz faluban, és azóta itt töltötte a tizenhét esztendejét. 
Voltak napok amikor arról álmodozott, hogy egy nagy nyüzsgő városban élhet, ahol pörög, pezseg az élet, de ettől függetlenül nagyon szerette az otthonát.
A szűk kis utcákat, zöld zsalus ablakokkal, a virágos erkélyeket, édesanyja kicsiny pékségét, és a nagyhangú vidám helyieket, akik mindig mosolyt csaltak az ember arcára.
 Iskolába egy kisvárosba járt be, de szünidő lévén minden idejét itt töltötte. Errefelé nem volt sem internetkapcsolat, sem plázák, sem egyebek, mintha az idő kerekei megálltak volna a helység felett, mintha száz évvel korábbi időbe csöppent volna az idetévedő utas.
Ők mégis minden percét élvezték az életnek, énekeltek, pletykáltak, sütöttek, főztek, Olivia pedig gyönyörű dalokat írt.
  Hosszú órákat töltött a domboldalon, elterült a zöld fűben, a megannyi pirosló pipacs között, magához vette a gitárját és csak énekelt. Ilyenkor úgy érezte, hogy megnyílik előtte az egész világ, és ahogy a hangja továbbszállt a levegőben, boldognak és szabadnak érezte magát, mint az égen repülő madarak.
 A gitárját még édesapjától kapta,egyedül ez maradt utána emléknek, mielőtt végleg otthagyta volna őket az édesanyjával. Mindez nagyon régen történt, alig kétéves volt és azóta sem hallott a férfiról, azóta sem tudta mi volt a távozásának oka.
 Néha eljátszott a gondolattal, hogy felkutatja, de aztán rájött, hogy, ha az apja igazán szerette volna, milliószor megtehette volna ő is, és ilyenkor rádöbbent, hogy boldog ő, a tűzrőlpattant anyukájával, nem kell neki egy olyan ember, akinek sohasem volt elég fontos a tulajdon gyermeke.
 Most is éppen a dombtetőről igyekezett haza felé, egy fehér ruhát viselt, aranyszín saruval, hajába egy pipacsot tűzött. Végigkerekezett a szűk kis utcákon, hangosan köszönt minden ismerősnek, akik pár szóban érdeklődtek a hogyléte felől, ő pedig mosolyogva válaszolgatott nekik. Amikor végre befordult a  saját utcácskájukba, majdnem lebucskázott meglepetésében a biciklijéről.
A házukkal szemben egy fiú állt, egy teljesen ismeretlen alak, kapucniját egészen az arcába húzta. 
Itt náluk nem voltak gyakoriak az idegen látogatók, ide soha nem jött senki sem.
 A titokzatos jövevény egy bőröndöt és egy hátizsákot szorongatott a kezeiben és házszámokat bogarászta hatalmas figyelemmel. Aztán végre megtalálta amit keresett, és megállt az Olíviáék szomszédságában lévő ház mellett, amely már több, mint egy éve lakatlanul kongott. 
Előhúzott a zsebéből egy kulcs csomót, és már éppen befelé indult volna a lakásban, amikor Olívia lefékezett mellettem, és lepattant mellé a földre.
-Csáó!-köszönt rá mosolyogva, de a fiú láthatólag megijedt a hirtelen felbukkanástól, nem számított társaságra.
-Hello.-köszönt vissza halkan, de látszott rajta, hogy nem sok kedve van beszélgetni, Olívia pedig nem értette mi a baja, de érezte, hogy szinte még ki sem nyitotta a száját, az új srác máris utálja.
-Olivia vagyok. Isten hozott itt nálunk.-tett egy újabb próbát, és a kezét a fiú felé nyújtotta, de ő nem nem viszonozta a kézfogást, csak idegesen rágta a szája szélét.
-Örülök, hogy megismerhettelek Olívia-válaszolta végül, de hangja nem hangzott túl őszintének.-Most viszont mennem kell kipakolni.
-Hé még a nevedet sem árultad el!-háborodott fel a lány az újabb hideg elutasítástól.
-Z...Za..Zac-nyögte ki végül a fiú-A nevem Zac-és ezzel hátat fordítva belépett a lakásba, és becsukta maga mögött az ajtót.
 Olívia teljesen ledöbbenve és leforrázva állt az utcán egyedül, nem fért a fejébe, hogy miből válthatta ki Zac ellenszenvét megismerkedésük első percében.
 Nem értette, hogy honnan pottyant ide a fiú, nem értette, hogy mit akar ebben az apró olasz faluban, mégis valami vonzotta benne. 
Talán a titokzatossága?
Amikor egyetlen egy pillanatra elkapta a tekintetét, úgy érezte, mintha a mogyorószínű szempár ezernyi titkokat rejtene, és őt hajtotta a kíváncsiság, meg akarta fejteni őket.
 Aztán megrázta magát, felszedte a biciklijét a földről, és ő is belépett a saját kapujukon.
Amikor este bebújt a paplan alá, még mindig Zac-en járt az esze. Vajon mit csinálhat ő most a szomszédban? Berendezkedett már? És egyáltalán meddig marad itt?
Szemei előtt megjelent Zac hosszabb fazonú sötét haja, kreolszín bőre és állkapcsának erőteljes vonala és Olívia gyomrában akaratlanul is megmozdult pár pillangó.
 Már majdnem belemerült az álmok édes birodalmába, amikor a szomszédban megnyitották a vízcsapot, a fiú zuhanyozni készült. Azonnal felpattant az ágyáról, és a fülét a falnak tapasztotta.
A vízcsobogás ugyan elnyomta a hangokat, de még éppen hogy kihallatszódott valami..
Énekelt.
És nem egy egyszerű, amatőr hang volt ez, hanem gyönyörű, tiszta és szívet melengető.
Olívia mosolyogva feküdt vissza az ágyába és megfogadta, hogy holnap ad egy újabb esélyt a barátságuknak.

***

  A világ öt különböző pontján este, öt fiú hajtotta fejét álomra. De elalvás előtt Zayn, Harry, Louis, Niall és Liam mind egymásra gondoltak, hogy vajon mindenki biztonságban megérkezett-e a helyére?

Hogy vajon mikor egyesülhetnek újból?

Eddig minden a terv szerint haladt, eddig még senki nem szegte meg a szabályokat.

Vajon meddig marad ez így?

-
-

1.~ Different Directions

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, Nagy-Britannia szigetén élt öt szerencsés fiú. 
Liam Payne, Niall Horan, Harry Styles, Louis Tomlinson és Zayn Malik élete mesébe illő volt. Alig húszévesen elérték mindazt, amit a legtöbb ember egy élet alatt sem tud teljesíteni.
Azzal foglalkozhattak, amit szerettek, naponta százezres tömegek előtt léphettek fel a telt házas arénákban, rajongók millió epekedtek egyetlen mosolyukért, szavukért, érintésükért, vagy akár pillantásukért. Támogatták őket bármiben.
Híresek, sikeresek és boldogok voltak, és ebben a nagy felhajtásban megadatott nekik, hogy egymás legjobb barátai lehettek, hogy mindig kiálltak a másikért. 
Igazából szerették egymást, olyanok voltak, mint a testvérek.
Egyszerűen minden tökéletes volt.
Aztán egy napon hirtelen minden megváltozott. 
A gyönyörű kis életük apró szilánkokra tört. A rózsaszín álom szertefoszlott egy másodperc töredéke alatt.
Valami történt..
És nekik menekülniük kellett, hátrahagyva az otthonukat, családjukat, barátaikat, a rajongóikat, a reflektorfényt és a szenvedélyüket, az éneklést is.
A bonyodalomban, amibe belekeveredtek életek forogtak kockán.
Az ő vérükre szomjaztak, a halálukat akarták...
S nekik a túlélés érdekében szét kellett válniuk, az egy irány, amibe eddig közösen tartottak, most ötfelé ágazott. A világ különböző pontjaiba kellett szétszóródniuk, észrevétlenné válva beleolvadni a tömegbe, és menedéket remélni.
 De vajon kellő biztonságot nyújt majd Franciaország, Németország, Magyarország, Norvégia és Olaszország, ahova száműzve lettek? Kellő biztonságot nyújt-e majd az öt, külvilágtól elzárt kis falucska, amely új otthonuk lesz?
Sikerül megzavarniuk ellenségeiket azzal, hogy öt különböző helyen bujdokolnak?
És egyáltalán kik az üldözőik, mit véthettek a fiatalok, ami miatt ilyen súlyos büntetés fenyegeti őket?
 A személyvédelmi program ezzel a paranccsal indította őket útnak:
- Ne érintkezzetek idegenekkel, próbáljátok meg nem elhagyni a lakást, és legyetek óvatosak! Nem szabad senkiben sem megbízni, hiszen a besúgók bárhol ott lehetnek. És a legfontosabb, maradjatok életben!
Nem túl biztató...
Vajon képesek lesznek egymástól elszakítva, barátaik nélkül egyedüli boldogulni egy idegen országban? A kísértés ellenére se engedni senkit közel magukhoz az új helyükön, és a szerelem gondolatát még hírből is elkerülniük?
- Egy napon, ha ennek vége, akkor majd minden olyan lesz, mint régen -erőltetett egy mosolyt az arcára Louis.
Az öt fiúnak nem volt sok ideje a búcsúzkodásra, hiszen az öt helikopter már indulásra készen állt, hogy elrepítse őket a messzeségbe.
- Remélem a hajam is ugyanolyan lesz, mint régen -viccelődött Harry is. -Hiányoznak a nagy barna göndör fürtjeim, mintha nem is Harry lennék -biggyesztette le ajkait, és rövid, szőkésbarna hajával valóban teljesen más embernek tűnt.
-Valóban nagyon idétlen! Mint egy igazi német "jókisfiú"-cukkolták a többiek.
- Éppen ez volt a célja az átalakításnak, hogy minél nehezebben legyünk felismerhetőek-igazgatta vörös tincseit Liam, ám meglepő módon neki egészen jól állt ez a szín. 
- Igazi olasz macsó lett belőled, Zayn!-nevette el magát Louis Zayn hosszú fekete fürtjein, de ő és Niall is elég radikális változásokon mentek keresztül.
Louis haja világosszőkére, Niall-é pedig sötétbarnára volt színezve, így mindannyian nagyon szokatlanul festettek.
- De honnan fogom tudni, hogy minden rendben van veletek? Mi van, ha egyikünkre rátalálnak, megölik és mi nem is tudunk segíteni? -komolyodott el a barna Niall, világos szemeiben könnyek csillogtak.
Félt.
- Majd megpróbálunk írni egymásnak, én mindent megteszek annak érdekében, hogy érintkezésben maradjunk -mondta Harry.
- Mindig emlékezzetek rá,  hiába tartunk most öt különböző irányba, a szívünk mindig egyfelé tart majd -szólalt meg Zayn is, egy tőle megszokott mély értelmű gondolattal, ami jelen helyzetben valóban megható volt.
- Vigyázzatok magatokra, tartsatok be minden szabályt, és ne barátkozzatok senkivel! -ölelt át mindenkit atyáskodóan Liam is.
 De nem volt már több idejük, magukhoz vették  az egyetlen bőröndöt és hátizsákot, amit magukkal vihettek, és beszálltak az öt különböző helikopterbe.
Az ablakokból még egyszer utoljára egymásra néztek, az öt tekintet összefonódott egy pillanatra.
- Viszlát! -suttogta Niall.
- Arrivederci! -mondta Zayn.
- Auf Wiedershen! -szólt Harry.
- Au Revoir! -köszönt el Liam is.
- Ha det! -csatlakozott végül Louis is.
A gépek felszálltak, hogy egy új világba repítsék utasaikat, és ahogy a helikopterek egyre távolodtak egymástól, a fiúk szívébe félelem költözött.
Vajon mi vár rájuk az ismeretlenben? Sikerül e a cél, hogy az istenhátamögötti falvacskákban senki ne ismerje fel őket, és fedje fel hollétüket?
Sikerül majd győztesen kikerülniük ebből a halálos fogócskából, hogy a mese jó véget érhessen?